Rövid tájékoztató a fogászati implantátumokról azoknak, akik a nagy döntés előtt állnak.



A fogmegtartó kezelések területen elért látványos eredmények ellenére, a fogak elvesztése a kor előrehaladtával még ma is igen komoly problémát jelent. fogászati implantátum

A leggyakoribb okok, amelyek a fogak elvesztéséhez vezetnek egyértelműen a fogszuvasodás és ennek következményei, illetve a fogágybetegségek.

A fogászati implantátumok megjelenésével és egyre szélesebb körben való elterjedésével a foghiányok kezelésének, egy megfelelő tudományos háttérrel rendelkező, sok millió emberen kipróbált, modern lehetősége vált elérhetővé.

Ha érdekli a téma, de most nincs ideje továbbolvasni iratkozzon fel hirlevelünkre és mi folyamatosan tájékoztatjuk újdonságainkról.

feliratkozás hirlevélre

Miért és mikor érdemes implantátumokra épített fogpótlást választani?


Fontos hangsúlyozni, hogy a fogbeültetés nem az egyedüli üdvözítő megoldás a foghiányok pótlására. A hagyományos fogpótlások, koronát, hidak, kivehető fogpótlások, ugyan úgy, mint az implantátumok rendelkeznek bizonyos előnyökkel és hátrányokkal, ezért mindig egyedileg, az adott helyzet függvényében kell dönteni a legmegfelelőbb fogpótlásról. A fogászati implantátumok nagy választékban, a legkülönbözőbb esetekre kifejlesztve állnak rendelkezésünkre, de azért meg kell említeni néhány hátrányukat is a hagyományos fogpótlásokkal szemben.

Az implantátumok előnyei:

  • A legnagyobb előnye, hogy akkor is lehet rögzített fogpótlást készíteni, amikor egyébként csak kivehető pótlás készíthető
  • A kivehető pótlások stabilitása, és ezzel a komfortérzet, lényegesen növelhető fogbeültetések segítségével
  • Relatív ép fogazat esetén egy két hiányzó fog pótlásához nem szükséges a szomszédos ép fogakat lecsiszolni
  • A legtöbb esetben kiválóan esztétikus megoldások készíthetőek fogászati implantátumok segítségével
  • Lassítja vagy megakadályozza a fogatlan állcsont sorvadását

A fogbeültetés hátrányai:

  • Nem minden esetben alkalmazható az elégtelen vagy nem megfelelő minőségű csontállomány miatt
  • Természetesen van lehetőség a hiányzó csontmennyiség pótlására is, de ez időben, és az anyagiak tekintetében is megterheli a beavatkozást
  • Alapvetően egy relatív drága, ma még luxusmegoldásnak számító megoldásról van szó
  • Időigényes, gyakran hónapok vagy évek szükségesek a teljes szájrehabilitáció (rendbetétel) véghezviteléhez
  • Változó számú, és méretű műtéti beavatkozás szükséges
  • Ha a szomszédos fogak betegek, elmozdultak, meglazultak, elszíneződtek, vagy esetleg a harapáson kell változtatni, akkor az implantátumok ezekre a problémákra nem jelentenek megoldást. Vagy ezeket külön kell kezelni, vagy sok esetben érdemesebb egy hagyományos hídpótlást választani

Mikor ajánlott a fogimplantátum használata?



A fenti előnyöket, és hátrányokat figyelembe véve, illetve a sok éves klinikai tapasztalat birtokában elsősorban a következő esetekben javasolom a fogbeültetés használatát.

fogbeültetés
  • Az ép fogak védelme


  • Ez alatt azt értem, hogy minden olyan esetben javasolom a fogbeültetést, amikor viszonylag ép fogazattal állunk szemben és a foghiány csak néhány fogra korlátozódik. Az ilyen esetekben mind a hídpótlás, mind az implantátum esztétikailag, használhatóság szempontjából, megfelelő megoldást jelent, de a fogbeültetés hosszabb, bonyolultabb, drágább megvalósítását, nagyban kompenzálja az ép szomszédos fogak megkímélése.

fogorvosi implantátum fajtái
  • Az egyoldali vagy mindkét oldali sorvégi hiányok kezelése


  • Ez az az eset,amikor egyik vagy mindkét oldalon a rágófogak elvesztek, csak elől maradtak meg a fogak. Ilyenkor hagyományos hídpótlás nem készíthető, hiszen a sor végén nincs a pótlást mihez rögzíteni. A fogbeültetéssel a kivehető pótlás elkerülhető és egy lényegesen esztétikusabb megoldás készíthető, továbbá a rágási funkció is csaknem teljes mértékbe helyreállítható.

  • A teljes foghiány


  • Az elmúlt időkig a fogorvoslás egyik nagy kihívása volt, főleg az alsó fogsorok jelentettek gyakran csak látszatmegoldást. Implantátumok segítségével, a teljes foghiányok esetén, több megoldás is a rendelkezésünkre áll.

    fogászati implantátum típusa

    • Ha megfelelő csontmennyiség áll rendelkezésünkre, akkor legalább 6 implantátum behelyezésével, lehetőség van arra, hogy a teljes állcsontra kiterjedő fix pótlást készíthessünk.





    dentalis implantátum

    • Kevesebb csontkínálat esetén, az egyik nagyon jól bevált lehetőség az „all on four” technika, amikor 4 implantátum kerül behelyezésre, amelyeket egy fémszerkezettel merev egységbe foglalunk, és ezen támaszkodik a kivehető fogsor. Ez a megoldás igaz, hogy kivehető elemet is tartalmaz, de megfelelő esztétikát és kiváló stabilitást biztosít.







    fogorvosiimplantátum

    • A mini implantátumok gyakorlatilag a legtöbb helyen megvalósítható megoldás, akkor is, ha kevés csont áll rendelkezésre, és ami nem elhanyagolható, anyagilag is ez a legkevésbé megterhelő a beteg számára. Lényege abban áll, hogy alul 4, a felső állcsonton 6 mini implantátum kerül behelyezésre általában az elülső fogak helyére. A fogbeültetésből, az ínyen kívül, csak egy fém gömb látható, ami a fogsorba beépített házba pattan, egy patent kapocshoz hasonlóan.





  • Egyéb alkalmazások

    A fent említetteken kívül, természetesen sok más területen alkalmazzák sikeresen a fogászati implantátumokat pl: saját fogakkal kombinálva túl nagy hiányok esetén, fogszabályozásban, ideiglenes jelleggel, ameddig a végleges megoldás megszületik, stb.

    Fontos megjegyezni, hogy a szakmai javaslaton kívül, fontos szempont a magasabb költségek, és a hosszabb gyógyulási idő, amelyeket mindig figyelembe kell venni a fogpótlás megtervezésénél.

    Melyik szakembert és melyik implantátum típust érdemes választani?



    A páciensnek mindig a szakember személyét kell megválasztani, ez a döntő momentum. Olyan fogorvost bizalom érdemes választani, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a fogbeültetés területén és a személyisége is elfogadható a beteg számára. A tapasztalat nagyon fontos minden szakmában, de a manuális szakmákban ez még fokozottabban érvényes. Persze ez a tapasztalat csak megfelelő elméleti tudásra épülhet, de a legtehetségesebb orvosnak is szüksége van időre, és megfelelő számú műtét elvégzésére, ahhoz, hogy maximálisan ki tudja használni a fogbeültetések adta lehetőségeket. A személyiség szintén nagyon fontos. Csak olyan szakembert érdemes választani, aki megfelelő időt hajlandó szánni arra, hogy a beteget meghallgassa, a kételyeit eloszlassa, a kérdéseire válaszoljon, és mindeközben kialakuljon a szükséges bizalom, ami, egy több hónapig tartó kezeléssorozat esetén elengedhetetlen.

    Bauer csavarimplantátum Ha sikerült meggyőződni arról,hogy a választott orvos megfelelő jártassággal rendelkezik a fogbeültetések területén (ez nem egy könnyű feladat), és megnyerte a beteg bizalmát is, akkor érdemes a részleteket, műtéti technika, az implantátum típusa, stb., teljes mértékben rábízni.

    Ez annál inkább is célszerű, hiszen ma Magyarországon legalább 100 féle fogászati implantációs rendszer van forgalomban, amit egy laikus nem képes átlátni, de leggyakrabban a szakembereknek is nehézséget okoz.

    A fogorvosoknak sincs lehetőségük ennyi féle rendszert kipróbálni, és megfelelő gyakorlatot szerezni a használatukkal, ezért minden fogorvos, aki implantológiával foglalkozik, 2-3 rendszert használ, amivel lefedhető a teljes szükséglet.

    A fogászati implantátumok gyártói is arra törekednek, hogy a termékpalettájuk az igények nagy részére nyújtson megoldást. Hasonlóan az autókhoz, minden nagyobb márkának van kisautója, nagyobb családi autója, esetleg terepjárója, vagy kisteherautója is. Persze speciális esetekben, amikor motorkerékpárra vagy munkagépre van szükség, akkor természetesen más gyártóhoz kell fordulni.


    Mégis mi a különbség az olcsóbb vagy a drágább fogbeültetés között?



    Az implantátum ára több összetevőből alakul ki.

    - Az egyik legfontosabb, a fogorvos felkészültsége és tapasztalata, a rendelő felszereltsége és a személyzet képzettsége, a nyújtott kiegészítő szolgáltatások, ami a folyamatos elérhetőséget, az utókezelések minőségét, a garanciavállalást, stb. jelenti.

    - A végleges ár másik fontos összetevője, az implantátum beszerzési ára. Ez alatt nem csak magát a behelyezendő csavart kell érteni, hanem rengeteg alkatrészt, mind amilyenek az előfúrók, felépítmények, a fogtechnikai munkához, a lenyomatvételhez, az ideiglenes pótláshoz szükséges alkatrészek sokaságát.

    Értelemszerűen a drágább kategóriát képviselő implantátumok mögött, nagyobb gyártói tapasztalat, jelentős kutatómunka van és ezért úttörők a fejlesztésben, de fontos szempont a logisztika, a tudományos vizsgálatok száma, vagy például a fogorvost segítő folyamatos képzés és tanácsadó (mentor) hálózat is.

    - Következő fontos szempont, ami az árat befolyásolja, hogy szükség van e kisegítő műtétekre, csontpótlás, arcüreg emelés, stb. Ezeket nem szeretném részletezni, hiszen ennek a cikknek nem ez a célja, de fontos megérteni, hogy nagyon sok tényező van, ami ilyenkor az árat és, a kezelési időt befolyásolja.

    - Az implantáció típusa egy másik olyan tényező, ami alapvetően befolyásolja a műtéti technikát, a műtétek számát, a kezelési időt, és mint ilyen, a kezelés árát is.

    Mit jelent az implantátum típusa?


    Az implantátumok több évtizedes fejlődése során, a kutatók többféle típust fejlesztettek ki. Ezek közül vannak olyanok, amelyeket már nem használunk pl. a subperiostális- vagy a penge implantátum, ezeknek már csak történelmi jelentőségük van. Létezik az úgynevezett bazális implantátum, amely megítélése megosztja a szakembereket. Ma a leggyakrabban, a csavarimplantátumok kerülnek beültetésre. A csavarimplantátumok között alapvetően, két egymástól jól elkülöníthető típust használunk. Az egyrészes és a kétrészes implantátumokat. Az egyrészes 3 mm-nél kisebb átmérőjű implantátumokat, „mini-implantátumoknak” nevezzük. Ez utóbbi felhasználási területe, és javallata jól körülhatárolt. A kivehető fogsorok rögzítésére használjuk.

    Mi a különbség az egy, és a kétrészes fogbeültetés között?

    Kétrészes fogászati implantátum


    A kétrészes fogászat implantátum, ahogy a neve is mutatja két fő részből áll. Az egyik a műgyökér, ami a csontba kerül, a másik a felépítmény, ami a nyálkahártyán áthaladva a szájban található, erre kerül a fogpótlás.kétrészes implantátum
    A kétrészes fogbeültetés esetén az implantátum behelyezése a következő lépésekből áll, természetesen ezt megelőzi a kivizsgálás, tervezés, ami a két típusnál gyakorlatilag megegyezik.

    első műtét: Az első lépésben a nyálkahártya feltárása után, a csontban megfelelő fúrókkal az implantátum helyét (fészkét) alakítják ki, ezután kerül becsavarásra az implantátum gyökéri része, amit egy zárócsavarral fednek, majd az íny is összevarrásra kerül felette.

    Ezt a csont keménységétől, a használt beültetéstől, és egy sor más tényezőtől függően, egy pár hónapig tartó gyógyulási fázis követ.

    második műtét: A behelyezett implantátumok fölött az ínyt eltávolítjuk, ha a gyógyulást megfelelőnek tartjuk, akkor a zárócsavar eltávolítása után, a helyére, egy ínyformázó kerül. Az ínyformázót 2-3 hétig szoktuk használni, addig ameddig az íny megfelelően gyógyul.

    Harmadik fázisban az ínyformázót eltávolítjuk, és kiválasztva a helyzetnek leginkább megfelelő fejrészt, becsavarjuk a helyére.

    Ezzel fejeződik be a kétrészes fogászati implantátumok behelyezése, ezután kezdődhet a fogpótlás készítése.

    Egyrészes fogászati implantátum

    Ahogy a neve is mutatja, ennél az implantátum típusnál gyárilag egyrészes implantátum egyben van kiképezve az implantátum gyökéri és feji része. Ez lényeges különbség, ami alapjaiban megváltoztatja a beültetési technikát is.

    Az egyrészes implantátumok egyetlen műtéttel, sok esetben az ínyen keresztül, annak felvágása, majd varrása nélkül kerülnek behelyezésre.

    A fogpótlás elkészítése bizonyos esetekben azonnal, de ha nem, akkor is 6-8 hét múlva elkezdhető.

    A két implantátum típusnak, gyakorlatilag hasonló, 95% körüli a sikeraránya, de természetesen mind a két típus rendelkezik bizonyos előnyökkel és hátrányokkal, amelyeket az alábbi táblázatban foglaltam össze.

    egyrészet implantátum



    Összefoglalva elmondható, hogy az utóbbi néhány évben, egyre gyakrabban választjuk a betegeinkkel megbeszélve, közösen, az egyrészes fogászati implantátumokat, a lényegesen kevesebb duzzanat, fájdalom, illetve, a sokkal rövidebb idő és a kevésbé megterhelő ár miatt. Az sem elhanyagolandó tény, hogy az egyrészes implantátumok mellett, a csontfelszívódás is kisebb.

    A kétrészes implantátumokat a bonyolultabb esetekben szoktuk javasolni, ahol csontpótlásra, esetleg speciális, különböző szögekben döntött vagy egyedileg elkészített fejekre van szükség. Fontos szempont lehet az is, ha olyan puha csonttal állunk szemben, ahol nem lehet kellően megszorítani és ezáltal, kellő kezdeti stabilitást adni az implantátumnak. A kétrészes implantátumoknál az első fázis után, a gyógyulási folyamat az íny alatt zavartalanul zajlik.

    Remélem, sikerült egy kis ízelítőt az implantátumokról.

    Ha személyesen tenné fel a kérdéseit, vagy árajánlatot szeretne, jelentkezzen be egy ingyenes konzultációra szakértőnkhöz.

    bejelentkezes ingyenes konzultációra